2009. december 1., kedd

Képek és még egyben.

A csikos pulcsi Biussal a 39.héten,a kék pólós meg a mostani.

Köszönjük mindenkinek az érdeklődést,még egyben vagyunk!
Szerintem ,legalábbis mostani éréseim szerint tovább is fogjuk húzni.
Pénteken kell mennem megint NST-re,majd meglátjuk a folytatást.
Bejegyezte: dátum:

6 megjegyzés:

Bianka, Dominika és Bogi anya írta...

Szép formás pocikád van!Igazi kislányos poci!!!!

Puszi:Bius és Bogi

2009. december 1. 16:22
Kati írta...

MI egy picit lemaradtunk, s most nézzük avonalzón, hogy öt nap?! Aztaa!!! Nagyon szorítunk, drága Judit! :-)

2009. december 1. 22:39
CsaCseLeV írta...

Bizony, ez már nagyon izgi! 4 nap....
Csini a pocak:)

Puszi: Vali.

2009. december 2. 4:26
Hello Kitty írta...

Már nagyon izgulunk mi is!
De én úgy látom még nem igazán van lent az a pocika!
Puszilunk

2009. december 2. 11:36
Kata és Tommy írta...

Nagyon lányos a hasika. És igazán formás. Tetszik.
Atya ég! A végén kedvet kapok megint :-)))
Puszillak:Kata

2009. december 2. 11:40
Marietta írta...

Ritkén jövünk tudom, de minden nap gondoluk rátok, és szorítunk.:) Formás poci:):)
Puszi Marietta és Milán

2009. december 3. 10:15

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Egyik kedvencünk.

"Felsírtál, s könnycsepp hullt mennyből a földre,
a hónapok csendjét kis lényed megtörte.
Mamád, ki méhében néked otthont adott,
az élettől egy csodaszép kisleányt kapott.
Mint legdrágább kincsét, magához ölelt,
elfáradt, de ily szép terhet még nem viselt.
Testével érezte, ahogy kis szíved dobban,
s annyira szeretett, hogy nem lehet jobban.
Hálás tekintetét az égnek felemelte,
s legszebb gondolatit mind feléd terelte.
Arcod köré fonta két puha tenyerét,
s néked adta keble mind összes kenyerét.
Sötét volt, csak a békés csend figyelt,
s léted minden kérdésre megfelelt.
Egyszerre lélegzett most anya és lánya,
s érezte, élte már nem volt hiába.

Még egy kedvenc.

Mielőtt Anya voltam,
Soha nem botlottam meg játékokban
vagy felejtettem el egy altatódal szavait.
Nem aggódtam azon, hogy
a növényeim vajon mérgezőek-e.
Soha nem gondolkodtam védőoltásokon.

Mielőtt Anya voltam,
Soha nem hánytak rám.
Kakiltak rám.
Ettek le.
Pisiltek rám.
Teljes kontrollom volt az elmém felett
és a gondolataim felett.
Egész éjjel aludtam.

Mielőtt Anya voltam,
Soha nem fogtam le egy ordító gyereket,
hogy az orvosok meg tudják vizsgálni.
Vagy beadják az oltásokat.
Soha nem néztem könnyes szemekbe és sírtam.
Soha nem váltam tündöklően boldoggá egy egyszerű
vigyor felett.
Soha nem ültem késő éjszaka,
hogy nézzek egy alvó babát.

Mielőtt Anya voltam,
Soha nem tartottam egy alvó babát csak azért, mert
Nem akartam letenni.
Soha nem éreztem, ahogy a szívem millió darabokra törik,
mikor nem tudtam a fájdalmat megállítani.
Soha nem tudtam, hogy valami annyira pici
olyannyira befolyásolni tudja az életem.
Soha nem tudtam, hogy valakit ennyire tudnék
szeretni.
Soha nem tudtam, hogy ennyire imádnék anyának lenni.

Mielőtt Anya voltam,
Nem ismertem az érzést,
milyen a szívemnek a testemen kívül járnia.
Nem tudtam, mennyire különleges érzés lehet
etetni egy éhes babát.
Nem ismertem azt a kötődést
anya és gyermeke között.
Nem tudtam, hogy valami annyira pici
annyira fontossá és boldoggá tudna tenni.

Mielőtt Anya voltam,
Soha nem keltem fel az éjszaka közepén
minden 10 percben, hogy megbizonyosodjam, minden rendben.
Soha nem ismertem azt a melegséget,
az örömöt,
a szeretetet,
a szívfájdalmat,
a csodálkozást
vagy a sikerét, milyen Anyának lenni.

Nem tudtam, hogy képes vagyok annyi mindent érezni,
mielőtt Anya voltam.